Ki a világból

Úticél ajánló: Zakopane (PL)

2016. augusztus 31. - egy.

Anya szögre akasztja a síbakancsot, és a túracipő után nyúl, hogy a lengyel Tátrát is felfedezze - nyáron. Ebben nagy segítség a térkép és a háti hordozó, a hosszú hétvége termése pedig kismillió panorámafotó és nagyjából ezer felvétel a jellegzetes fazsindelyes-csúcsostetős faházakról. A fotózás nélkül eltöltött időben pedig sör, karamell, sajt, pierogi, áfonya, oszczypek, sauerkraut és gołąbki

Zakopane már a szüleink idejében is kedvelt utazási célpontnak számított, és ebből még az sem von le, hogy az akkoriban elérhető kevés úticélok egyike volt. A bájos kisváros felkapottsága azonban a harmincas években indult, ekkor tört ki a sí-láz, és Zakopane hegyein is megjelentek az akkoriban még faléccel sikló sportrajongók. A városba azonban nyáron is megéri ellátogatni. Egyrész mert a korabeli bája mit sem változott, a magashegyi élet már-már bukolikus kelléktára faragott ereszes, fazsindelyes rönkházak képében idilli díszletet nyújt az ide utazó turistáknak. Belőlük pedig akad jócskán, főleg egy-egy naposabb hétvégén. Ennek ellenére nem (vagy nem nagyon) tapasztalható a turizmus fellendülésével járó lehúzáshullám: a helyiek barátságosak, az árak elfogadhatóak, nem érezni, hogy az utolsó zlotyit is kifacsarják az emberből. Egyedül a túraközpont felvonói felé vezető úton érezzük, hogy a taxishiénák kisbuszos-lovaskocsis unokatestvérei portyáznak. Ez azonban az elszánt túrászt nem rémíti meg; főleg, ha a Morskie Oko tava, a Gubałówka lankái, a Giewont vagy a Kasprowy Wierch tényleg lélegzetelállító csúcsai hívogatják. Esős napot fogtunk ki? Sebaj, fedett fürdőben is átvészelhetjük a rossz idő elvonultát.

Szállás, információ: Romantikus faház vagy medencés luxushotel? Mindkettő megoldható. És ráadásul teljesen elfogadható áron, sokkal jobb szállást kapunk ugyanannyiért itt, mint a szomszédos Szlovákiában. Hivatalos turisztikai oldal : http://www.discoverzakopane.com/

Megközelítése: Budapesttől 319 km - készüljünk egy körülbelül öt-hat órás útra. Gyerekkel érdemes Szlovákiában megállni nyújtózni, akár egy kis bobozással, falmászással is felpezsdíthetjük a vérkeringést, átmozgathatjuk a hosszú üléstől elmacskásodott lábakat - erről hamarosan új bejegyzés érkezik. Ha egy krakkói városnézés után vágnánk neki a Tátrának, válasszuk a buszt vagy a vonatot, 2-3 órás menetidő után meg is érkezünk.

Gyerekkel ajánlott? Sok gyerekes családdal találkozni a városban, sőt, a kabinos felvonónak köszönhetően a majd' kétezer méteres Kasprowy Wierch-en is. Egyedül a viszonylag hosszú odajutást kell valahogy kibekkelni...

"Ki a világból-tipp": Tájékozódjunk előre a felvonókról: a két beülős sílift nem mindig működik, a Kasprowy Wierch-re haladó felvonó pedig főleg napos hétvégénken iszonyatosan zsúfolt. Érdemes a jegyet előre megvenni a pkl.pl oldalon vagy a jegyautomatákban. A jegy érvényessége elvileg két óra, ennyit lehetne a csúcson tartózkodni - ez ne tántorítson el senkit a hosszabb túráktól, gond nélkül visszavisz a felvonó akár négy óra elteltével is. A jegyért kártyával is lehet fizetni, a csúcson pedig pöpec pelenkázó várja a legkisebbeket. 

 

Képek: saját

A bejegyzés trackback címe:

https://kiavilagbol.blog.hu/api/trackback/id/tr3111662956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása